Cikk#2 - Az animekről (érvek, ellenérvek)
Bizonyára sokatok találkozott ezzel a bizonyos japán ,,jelenséggel", már csak akkor is, ha a blogomra tévedünk. Hogy tulajdonképpen mik is ezek? Azt mindjárt elárulom, de előtte egy kis utazást teszek a Föld másik pontjára, Japánba!c:
A második világháború után a japánok ösztönösen átvettek egy csomó dolgot az amerikaiaktól, de mindegyiket egy kicsit a saját formájukra alakították. Ezek közé tartoznak az animációs filmjeik, pontosabban az animek, amit sokan csak a ,,japán disney-nek" titulálnak. Kezdetben a legtöbb ilyen a háborút dolgozta fel. Hogy miért nagy a szemük? Miért fehér a bőrük? És miért van ekkora mellük, fenekük? Nos, mert akkoriban ez volt az amerikai divat.c: Ilyen egyszerű. Egyébként ha megnéztek egy régebbi animet, ott még viszonylag kicsi is a szemük az újabbakhoz képest, de ez is gyártótól függ... Na, sebaj, ugorjunk, és mondjuk el, mi a különbség anime, és manga között. Nagyon egyszerű: A manga az a japán fekete-fehér képregény, amit hátulról kell előre fele olvasni, és abból készül a színes animációja; az anime. Tulajdonképpen ennyi a titka. És most, hogy kicsit felvilágosítottam a tudatlanabb olvasókat, térjünk rá a lényegre, avagy miért szerethetők, vagy miért nem?
Régen én is elítéltem ezeket. De tényleg. Egyszerűen rühelltem még csak rájuk nézni is, attól függetlenül, hogy valójában egyet sem láttam. (kivétel Kukucska, és Sonix, de akkoriban még nem tudtam, hogy az anime, fuck logic, ifjú Miharu) Nem tudtam feldolgozni ezt az akció dús világot, ezt a természetellenes valamit, ami a TV-ből sugárzik. Nem megszokott, és mégis valósághűen ábrázolt képek, amik számomra ijesztőek voltak....Persze körülbelül akkortájt voltak azok a rémálmaim, amikben nagy szemű babák bandukoltak felém, hogy kinyírjanak. Na, nem elröhögni! Inkább érezzetek együtt velem, és képzeljérek el, hogy micsoda trauma lett volna nekem három-négy évesen a Rozen Maiden!
Sokakban nem félelmet kelthetnem ezek a filmek, hanem azt mondanák rájuk, hogy baromság. Nem is tévednének nagyot! Hiszen aki így áll hozzá valami ismeretlenhez, és csak azért ezt mondja, mert éppen egy harcos fanasyt csípett el, azt megértem. Na, de. Akkor mik is azok a dolgok, amiért ennyire lehet ezekért rajongani? Amiért sokan azt mondják rájuk, hogy gyönyörűek? Engedjétek meg, hogy vázoljam a saját szemszögemből!c:
Mint már említettem, régen egyszerűen képtelen voltam leülni, és végignézni egy a TV-ben éppen futó animet. Ennek oka az volt, hogy valahogy nem kötött le sem a Bakugan, sem a Naruto... Nem tudott szórakoztatni a japánok felettébb különleges humora, és a világa sem volt képes arra, hogy magával ragadjon. Ám egy nap mély levegőt vettem, és úgy döntöttem megnézek egy ,,kezdőknek való" animet, ami a Vándorló palota volt. Ha nem tudtam volna, hogy az anime, akkor valószínűleg még máshogy is álltam volna hozzá. Tényleg nem látszott rajta. Az animációja gyönyörű, a szemek viszonylag normális méretűek, és a mozdulatok is szépen ki vannak dolgozva. Nincsenek hirtelen bevágott lehetetlen arckifejezések, amik úgy néznek ki, mint egy smiley, és a története is... Hiába tagadtam volna, de magával ragadó! Teljesen beleszerettem a világába, a mondanivalójába, és abba, hogy semmihez nem hasonlítható. Az érzelmek jobban át tudtak jönni, mint bármely más mesénél. Valami elképesztő, hogy milyen hatást gyakorolt rám, az eddig utált stílus. Onnantól kezdve másképp álltam hozzá mindenféle animehez. Onnantól kezdve nem volt bajom az akcióval és a fantasyval sem. (és akkor most átugrom jelenidőbe, ugyanis ez a ,,szerelem" még mindig tart) Oda-vissza vagyok a karakterek kinézetéért és különlegességért. Megfoghatatlanok, és mégis olyan, mintha ott lennének veled, te is részese lehetnél ennek a japánok által felállított világnak. Ha egy iskolás filmet nézel, akkor még azt sem bánnád, ha neked is egyenruhád lenne! Mindenkinek ajánlom, hogy legalább csak egyszer szánja rá magát valamelyikre.c: Higgyétek el, nem fogtok csalódni!^^
Miharu
